Két ló szaladgált Londonban

24.04.2024 20:45 

Besztercebánya megye – Turisztikai idény előtti nagytakarítás zajlott Gömörben

24.04.2024 20:45 A nyári turisztikai idényre készülve több idegenforgalmi célpontot is megtisztítottak Gömör vidékén. Helyi szervezetek, iskolások és önkénteseknek több mint 30 zsák szemetet gyűjtöttek össze – tájékoztatta a TASR-t a Gömöri Regionális Turisztikai Szervezet , amely az eseményt szervezte.

Az RTVS vezetése a kormány lépése mögött az intézmény igába hajtásának a törekvését látja

24.04.2024 20:45 TASR: A Szlovák Televízió és Rádió-ról szóló törvény célzott változtatást jelent, amely megalapozatlan és ellentétben áll a törvényi szabályozással – véli a Szlovák Rádió és Televízió vezetése Ľuboš Machaj vezérigazgatóval az élen. Úgy látják, a kormány az eljárásával meg akarja kaparintani a közmédia feletti uralmat.

Előre az orbáni úton! – Dankoék a civil szférát is célkeresztbe állították

24.04.2024 20:45 Az SNS kitart a civil szervezetekről szóló törvény elfogadtatása mellett – jelentette ki szerdán Andrej Danko pártelnök, aki a két előterjesztővel, Rudolf Huliakkal és Adam Lučanskýval tartott közös sajtótájékoztatót. Azt nem zárták ki, hogy a törvény nem vonatkozna az egyházi szervezetekre.

SaS: A kormány dezinformációs központtá változtatja a közmédiát, amely propagandát fog sugározni

24.04.2024 20:45 A közmédiáról szóló törvény módosító javaslatát csak úgy lehet értelmezni, hogy a kormány mindössze azért akarja megszüntetni, hogy dezinformációs hírszolgáltatóvá változtassa, amely kormány- és oroszpárti propagandát fog terjeszteni – reagált az SaS párt a törvénymódosító javaslat mai megszavazására a kabinet tagjai által.

Ukrán kormányzó: Oroszország légibombát dobott egy Donyeck megyei városra

24.04.2024 09:45 Az orosz erők kedd reggel irányított légibombát dobtak a Donyeck megyei Kosztyantinyivka városára, aminek következtében öt helyi lakos megsérült - közölte Vadim Filaskin, a régió kormányzója és a megyei ügyészi hivatal közösségi oldalain.

Rishi Sunak: az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait

24.04.2024 09:45 Az Egyesült Királyság a bruttó hazai termék 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait 2030-ig - jelentette be Rishi Sunak brit miniszterelnök kedden Varsóban, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

Erősödött a forint

24.04.2024 09:45 Az euró hét órakor 393,13 forintra gyengült a kedd kora esti 393,35 forintról. Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,0698 dollárról 1,0705 dollárra erősödött. Kiemelt kép: Pixabay

1974-es helyi dokumentumfilmet nézhetnek meg a galántai múzeum látogatói

24.04.2024 09:45 Az 1974-ben készült, Séta a Galántai járásban című filmet nézhetik meg az érdeklődők csütörtökön a Galántai Honismereti Múzeumban.

Leleplezték Petőfi Sándor szobrát Eperjesen

24.04.2024 09:45 Kedden leleplezték Petőfi Sándor szobrát Eperjes Fő utcáján. Szobra annak a háznak a közelében áll a Fő utcán, ahol 1845-ben megszállt.

A PS, a Smer és a Hlas szerepelne a legjobban az EP-választáson

24.04.2024 09:45 Az AKO felmérésé szerint a Progresszív Szlovákia nyerné meg az EP-választást a szavazatok 27,2 százalékával. A Smer 15,2 százalékos, a Hlas pedig 14,2% százalékos támogatottságot szerezne.

Ezen a héten tartják a Szent György-napokat Dunaszerdahelyen

23.04.2024 23:30 Ezen a héten tartják a hagyományos Szent György-napokat Dunaszerdahelyen. A rendezvénysorozat szerdán kezdődik, és a hét végén zárul.

Őscsótányfajt fedeztek fel magyar és szlovák kutatók

23.04.2024 23:30 Új őscsótányfajt azonosítottak az ELTE, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Szlovák Tudományos Akadémia kutatói. A faj a Perspicuus csincsii nevet kapta.

Minden eddiginél nagyobb katonai segélyt nyújt a brit kormány Ukrajnának

23.04.2024 23:30 Az 500 millió font értékű új segélyprogramot Rishi Sunak miniszterelnök jelenti be lengyelországi látogatásán.

Szerdán szavaz a parlament a Művészeti Alapról

23.04.2024 23:30 Kedden befejezte a parlament a Művészeti Alap működésének módosításáról szóló javaslat megvitatását, szavazás szerdán várható.